kiképzés

Miután nagytestű kutyát választottunk, így nagyon fontos, hogy megfelelően viselkedjen minden helyzetben. Hiszen pillanatok alatt megnő...

És akkor bizony nem állja útját senki! Például pórázon elránthat bennünket, vagy mikor a kisgyereket puszta szeretetből felborítja...

Nagyon fontosnak tartjuk, így erőteljesen javasoljuk a kutyaóvoda látogatását 3,5-4 hónapos kortól kezdődően, (ahogy a fontos oltások megvannak, általában a veszettségit nem kell megvárni), hiszen itt éli át élete első lényeges szituációit más hasonló korú kutyákkal szemben, és persze itt találkozhat emberekkel is. Itt még csak játékos tanulgatások vannak, lényegében csak a szocializáció miatt, és az alapok letétele miatt kiemelten fontos. Majd olyan 8-15 hónapos kortól kezdve mehet kutyaiskola kezdő csoportjába is a kutyus. Az, hogy egy kutyaiskola milyen módszer szerint oktat gyakorlatilag édesmindegy, a hangsúly úgyis azon van, hogy a gazdi mennyit foglalkozik ebével otthon szabadidejében. Ha valamit megtanítunk neki amellett tartsunk ki, és otthon is alkalmazzuk! Meg fogunk lepődni, hogy az alig pár hetes csöppségek is milyen könnyen tanulnak!

Javasoljuk menjen el (akár több) kutyaiskolába, és amelyik szimpatikus oda kezdjenek el járni kitartóan néhány hónapig. A végeredmény nem maradhat el!
A kutyus megtanulja:

  1. A behívást /Hívásra mindig vissza kell jönnie a gazdihoz! Ez a legfontosabb mind közül!/
  2. Hogy szépen sétáljon pórázon, ne húzzon, ne maradozzon le
  3. Hogyan viselkedjen más kutyákkal, emberekkel
  4. Ne ugráljon fel
  5. Ne harapdáljon minket (sem)
  6. a "NEM"  a "PFÚJ" és az "ERESZD" illetve egyéb tiltó szavak jelentőségét, lényegét
  7. Egyéb feladatokat: pl: Ül, áll, fekszik, ott marad, apportozás, tárgykeresés, visszahozás, ugrás stb.                 

Ha a családban kisgyerek, illetve idős ember van ezek különösen fontos dolgok, vagy ha később kiállítási terveink vannak, akkor meg pláne!

Kiemelném, hogy kutyánkat csak szükséges mértékben és rövid ideig terheljük! Tűző napon ne sétáltassuk, kerékpár mellett ne futtassuk! Ellenben vihetjük úszni az nagyon hasznos! Lépcsőt mászni, akadályt ugratni, palánkot mászatni, csibészelni én személy szerint nem engedem amíg az ízületek fejlődnek, instabilak. Ezek ráérnek 1 éves kor után is!

A felszerelések kiválasztásánál a legfontosabb szempont ne a divatos külcsín legyen, tapasztalatunk szerint ezek általában gyengébb minőségűek. Egy bőr póráz, és nyakörv, vagy egy egysoros hosszúszemű láncnyakörv vagy textiles-láncos félfojtó nyakörv tökéletes választás lehet! A lánc pórázt nem ajánljuk, felmelegszik, rozsdásodik, majd ha a tenyerük köré tekerjük, és a kutya beindul, bizony súlyos sérülést okozhat. A hámot nem sétához találták ki!

Alább ismertetjük a kiképzés alapfogalmait, kérjük válasszon a listából:

  1. Akadályugrás
  2. Agility
  3. Agility pálya
  4. Agresszió
  5. Alapállás
  6. Apport
  7. Apportfa
  8. Állj! (állítás)
  9. Behívás
  10. BH vizsga
  11. Csibészelés
  12. Dominancia
  13. Engedelmesség
  14. Érzékszervek
  15. Falka
  16. Falkavezér(ség)
  17. Fekszik! (fektetés)
  18. Felugrálás
  19. Felszerelések
  20. Feltételes és feltétlen reflexek
  21. Félősség
  22. Fojtónyakörv, fojtólánc és félfojtónyakörv
  23. Halti
  24. Harapdálás
  25. Hiperaktivitás
  26. Hozzám! (behívás)
  27. Idegrendszer (idegtevékenység)
  28. Ingerek
  29. IPO (ma már HPO)
  30. Jutalmazás (jutalomfalat)
  31. Kézjelek
  32. Klikker
  33. Kocsihúzás
  34. Koldulás
  35. Közömbösség (közömbösítés)
  36. Kötélhúzás
  37. Kutyaiskola
  38. Kutyakiképzés
  39. Kúszóakadály (kukac, alagút)
  40. Lábhoz!
  41. Lopkodás
  42. Mentőkutya
  43. Munkakutya
  44. Őrző-védő foglalkozás
  45. Palánk
  46. Palló
  47. Rendreutasítás
  48. Ringdresszúra
  49. Rombolás
  50. Rom/romkeresés
  51. Szabadonkövetés
  52. Szemkontaktus
  53. Szobatisztaság
  54. Szocializáció
  55. Tenyészszemle
  56. Terelés
  57. Ültetés
  58. Zavaró tényezők

 

Akadályugrás:A kutyát meg taníthatjuk, hogy különböző akadályokat vezényszóra átugorjon. Odafigyelést igénylő feladat, mivel sérüléssel járhat!         

   

                 


Agility: Ügyességi sport; amelyben a kutya gazdája (vezetõje) irányításával egy elõzõleg ismeretlen vonalvezetésû akadálypályán halad végig. Idõre kell teljesíteni, minnél gyorsabb, hibátlanabb, annál jobb.
A sport gondolata Angliából ered, ahol a kiállítási show-k elõtt léptek fel az agilityzõk. Késõbb Franciaországba is eljutott a játék, onnantól kezdve egyre elterjedtebb sport/játék lett. A szabályzatát évente módosítják. Régebben nyolcas alakú pályán kellett dolgozni. Nem az akadály magassága a lényeges, hanem a kutya összhangja a gazdival. A játékot póráz, és nyakörv nélkül kell végezni, és nem lehet érinteni a kutyát. Az agility versenyeken méret, és teljesítmény szerinti kategóriákban lehet indulni.

                                                     


Agility pálya: minimum 20x30 méteres, lehetõleg füves terület (nem köves, betonos), vagy csarnokban, szõnyegen; illetve lovardában, fûrészporos talajon.
Az akadályok számozva vannak,  így kell õket végrehajtani, ebben a sorrendben. (Vizsgánál nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a pontos sorrendre, mert ha kihagyunk valamit, vagy eltévesztjük a sorrendet kizárnak a versenyből.)

Agresszió: A kutyák közti társas viselkedés, kapcsolat nem mindig békés természetű. A kutyák közt van "rangsor-viszony",van területvédő, tárgy, vagy gazdavédő viselkedés, illetve a félelem is erős ingerkeltő. Az agresszív hajlam örökölhető. A kialakulásában részt vehet az öröklött idegrendszeri elváltozás; pl.a félelem is agresszióba csaphat át. De természetesen kialakulhat a kutya "elzártsága", a szocializáció hiánya végett is. Ezek a kutyák kölyök korukban nem lettek megismertetve sem az emberekkel, sem más állatokkal, kutyákkal, csak elzárva, ingerszegény környezetben élték napjaikat.

Alapállás: A kutyaiskolában minden feladat, az alaphelyzet felvételével indul, és zárul. Ez abból áll, hogy egyenesen álló gazda mellett, annak bal oldalán egyenesen ül a kutya; a gazda bal kézzel fogja a pórázt. Amikor egy feladatot hajtunk végre, annak a végén a kutya általában megkerül bennünket (pl.behívásnál), majd mögöttünk elhaladva érkezik bal oldalunkra vissza, és ott egyenesen  a gazda mellé ül.

Apport:  Az "apportírozás" visszahozást jelent magyarul. A kutyáknak az eldobott tárgy után kell menniük, és visszahozniuk a gazdához, majd átadni neki azt. Az ösztönök játszanak ebben a feladatban/játékban szerepet, mert a zsákmányt is a szájukban cipelték vissza az alomhoz az őseik.

Apportfa: Fából készült tárgy, melynek két végén kerek, vagy többbszögletű súly van; tkp.az emberi súlyzóra emlékeztet. Az apportfa közepét kell a kutyának a szájába vennie, éppen ezért, hogy a sérüléseknek elejét vegyük, tekerjünk rá erős madzagot. 

Sok kutya hibásan az apportfa széleit fogja meg, és annál fogva cipeli. Ez hiba!

 

Nem csak apportfa alkalmas apportnak, a lényeg, hogy strapabíró tárgy legyen.

Állj! Állítás: A kutya ezt sokszor összekeveri az "ülj" paranccsal, ezért hosszan mondjuk az ááá-t; "Áááállj!" A jobb kézben fogjuk a pórázt, nem engedjük, hogy leüljön, közben bal kezünkkel végigsimítjuk a  kutya hasát, esetleg az ágyéka alá nyúlunk, megakadályozva, hogy leüljön. Ha megértette, mit szeretnénk tőle, dícséret, jutalom a díja!


Behívás: Az alapvető parancsok közül a legfontosabb, hogy magunkhoz tudjuk hívni a kutyánkat. Ezzel a feladattal érdemes kezdeni a kiskutya nevelését. Először otthon az új környezetben gyakoroljuk ezt a feladatot, miután a kiskutyánk megtanulta a saját nevét. Hívjuk magunkhoz, és mikor odajön mindig nagy dícséret/jutalom fogadja őt. Majd, ezt idegen környezetben póráz segítségével is gyakoroljuk. Ennek a feladatnak az elsajátításához eleinte kérjünk meg valakit, hogy segítsen. A póráz végét fogja a segítőnk, mi pedig nem túl messzire szalaladjunk el egyenes irányba, majd a kiskutyával szembe guggoljunk le, és kedvesen hívjuk magunkhoz. Ha odaszalad hozzánk, kapjon nagy dícséretet, jutalmat! Ezt a későbbiekben mind nagyobb távolságokból gyakoroljuk, ne feledjük ez a későbbiek során nagyon fontos dolog lesz, hogy a kutyánk minden körülménytől eltekintve visszajöjjön hozzánk!

BH vizsga: (engedelmességi) kísérőkutya vizsga, magyarul Behaviour H..; 3 fokozata van,
-alapfokú(BH1):a kiképzőpályán, és a forgalomban kell teljesíteni minimum 70%-ot, különben, nem mehet a kutya a BH2-re.
-középfokú(BH2):
-felsőfokú BH vizsga

Munkavizsgának nem alkalmas, viszont a HPO vizsga előfeltétele!

Csibészelés: Ez az a gyakorlat, amikor kutyánk meg fog harapni egy embert, rátámad valakire. Éppen ezért ezt a feladadot alapvetően képzett, jól kézben tartható kutyával, és edzett, erős gazdával szabad csak gyakorolni. A feladat lényege: a kutyánk felismerje a támadó viselkedést, és megvédje gazdáját. Ezt a feladatot nem nehéz megértetni a kutyával, általában szeretik, de "fogni" már nehezebb megtanítani őket.
A csibészelést végző ember a kutyaiskolán mgfelelő védőruházatot visel, saját épsége érdekében, mindíg nagyon figyeljünk arra, amit mond!


Dominancia:
A domináns állat követelõzõ lehet. Ha másik kutyával találkozik, õ diktálja az ismerkedés szabályait (egybõl verekedés lesz, vagy mit játszanak). Ha egy kutya a másikon felülkerekedik, ráugrik a hátára dominanciát jelez.
Feltartott farok, dülledõ, merev nézés, az ajkak felhúzása, fogak kimutatása, magasra tartott fej. A domináns kutya nemigen nyalogatja a társait, inkább õt nyalogatja az alárendelt kutya, békítõ szándékkal.

Engedelmesség: Nagyon fontos, hogy kutyánk szófogadó, engedelmes legyen, ez saját érdekünk is, és a kutyáé is. Gondoljunk csak arra, mennyi bosszúság, vesződség megelőzhető lenne, egy kiegyensúlyozott, megnevelt kutyával. Mert, egyszer ez a kis 10-15 kilós berni felnő, és simán elhúz bennünket, illetve felborít bárkit, aki az útjába kerül, stb.

Az alapvető dolgok, melyek a leghasznosabbak: A kutya neve, "Hozzám", pórázon vezethetőség, "lábnál", ültetés, fektetés, "helyedre", "add ide".


Érzékszervek: Látás, Hallás, Szaglás. A kutyák látása a miénkhez képest rosszabb. Látnak színeket, de nem mindet. Nincs térlátásuk, de jó a periférikus látásuk. Az átlátszó (pl.üveg, mûanyag táblát) nem látják, ezért képesek nekimenni. A kutyák testbeszéddel kommunikálnak egymással elsõsorban (fül, farok, szájmimika). A hallásuk húszszor jobb az emberénél magasab, és alacsonyabb frekvenciát is hallanak. Szaglásuk milliós nagyságrenddel jobb, mint az emberé. Az ember hangulatát az izzadságmirigyeibõl érzi, más kutya állapotát, kedvét a talppárnákon található izzadságmirigyekbõl, illetve a bûzmirigy szagáról állapítja meg.

Falka: a kutya ősei, a farkasok egy csoportban "falkában" éltek, minden állatnak megvolt a meghatározott szerepe, feladata, pozíciója. Mindig volt egy kijelölt "vezér" az Alfa, a csapat többi tagja alárendelt viszonylatban állt alatta.

Falkavezérség: Nagyon fontos, hogy a kutyánk szemében mi legyünk a vezérek, a főnökök. Ezt csak avval, hogy mi etetjük, simogatjuk nem tudjuk elérni egykönnyen. Fontos, hogy első perctől kezdve felállítsuk a rendszabályokat, és mindig legyünk következetesek (a család más tagjai se engedjék meg, amit mi tiltunk, különben a kutya összezavart lesz).
A falkavezér szerepet többször is megpróbálja majd átvenni kutyusunk, (pláne a növendékkorúak), de vigyázzunk! A falkavezér szerep, nem kőkemény parancsszavakból áll, hanem következetes nevelésből, jó adag humorból, és mindíg tudjunk józanul gondolkozni, ítélni; vizsgáljuk meg a dolgokat a kutya szemszögéből!

Fektetés: A kutya fektetése az egyik legnehezebb, de nagyon fontos része a kiképzésnek. A fektetés jele a lefelé fordított tenyér. Hogy miért nehéz fekvõ helyzetbe utasítani a kutyát? Mert ez a póz, a "megadást", alárendeltséget jelenti számára.


Felugrálás: Ez az amit a Bernik nagyon szeretnek! Kölyökkorban még mókás lehet, de amikor a "kicsike" elér mondjuk olyan 30-40-50 kilót, akkor már bizony terhessé válhat a dolog; épp ezért szoktassuk le õket mielõbb róla.
Gondoljunk csak bele, ha idõs ember, vagy kisgyerek van a családban (vagy jön hozzánk), könnyedén fellökheti õt a vehemens kutya, nagy örömében, ráadásul a sáros tappancsokról nem is beszéltünk...


Felszerelések: A kiskutyát minnél elõbb (miután hazahoztuk, és megszokott minket, tehát 8-10 hetes kor körül) szoktassuk hozzá a nyakörv, és a póráz használatához. A nyakörv eleinte vékonyabb bõrbõl készült nyakörv legyen, és egy hozzá való kb.100cm-es bõrpórázra is szükség lesz.
A lánc póráz bár csinos látvány, de felmelegszik, illetve kézre csavarva kellemetlen élményt nyújthat (elvághatja kezünket), a meginduló kutya. A nylon póráz felmelegedhet, és könnyen csúszik (pláne, ha nyirkos), így nehezebb megtartani a kutyát, a flexi póráz maximum kölyökkutyának ajánlott, felnõve már nem alkalmas. A nyakörvet lazán rakjuk a kutyusra, hadd szokjon hozzá; minden nap pár percet legyen rajta, mielõtt a pórázt is rácsatolnánk. Gyengéden, sokat bíztatva, dícsérve hívogassuk a kicsit magunk után, illetve magunkhoz. A kicsik hamar kinövik a nyakörveket, erre érdemes ügyelni. 3 hónapos kor után illetve felnõtt korban áttérhetünk az úgy nevezett lánc, vagy fojtó nyakörvre. Utazáskor (tömegközlekedéskor, illetve közterületen) legyen kutyánkon kényelmes szájkosár.
A nyakörv mérete: A koponya csúcsától le egészen az áll alatti ponton át, fel a feje búbjáig mérjük meg a kutya fejét, ehhez adjunk még 5 centimétert, illetve ha szükséges felfelé kerekítsünk.
A kiképzéshez szükségünk lehet a késõbbiekben egy rövid pórázra (ez kb.30 cm.-es), egy hosszú, ún. nyomkövetõ pórázra, ez 5, vagy 10 méteres lehet, apportfára, haltira stb. A kullancs elleni védekezést ne felejtsük el, amikor a szabadban járunk! (A cikk alján található néhány kép, és ismertető a felszerelésekről.)

Feltétlen, és feltételes reflexek: Az állatot ért ingerekre adott válaszokat nevezzük reflexeknek. Az idegrendszer (a magasabb rendbe tartozó élőlényekhez hasonlóan) bonyolult rendszer, mely az élőlény egészét működteti. Az idegendszer részei a gerincvelő és az agy. a z agyvelő váltja ki a feltételes reflexet. Feltételes reflexet a gazda, illetve a környezeti hatások váltanak ki. (Pl.mozdulat, hangadás, fényjelzés, vagy idő is.)

  1. Feltétlen reflexek: például a veleszületett cselekvések. Pl. szopási inger, a szaporodás, a védekező mechanizmus, és a tájékozódási reflex.
  2. Feltételes reflexek: ...


Félõsség: A gondatlan tenyésztõi munka, vagy a helytelen felnevelés (esetleg a kettõ együtt) okozhatja Bernink félõsségét. Már pár hetes korban is feltûnõ jelenség lehet, az embert kerülõ, elhúzódó kölyökkutya. Az ilyen kutyák nagy gondot okoznak a gazdinak. Mindazonáltal nagyon sok munkával és türelemmel sokat lehet segíteni ezen az állapoton!

Fojtónyakörv, fojtólánc: kiképzéshez ajánlott eszköz, nyakörv, van belőle egysoros, többsoros, különböző láncszem-méretű. Fontos, hogy jól tegyük a kutyára, és tudjuk jól használni; (határozott rántások, nem húzás, ráncigálás!) Nyitva:   Használat közben (helyes használat esetén "p" betűt formál):

(Megjegyzés: a többsoros láncnyakörv nem túl jó, mi inkább a hosszúszemű egysorosat ajánljuk)


Halti: A halti - vagy magyar nevén szájszíj - egy olyan eszköz, melynek segítségével kutyánkat könnyen leszoktathatjuk a póráz-húzásról és finom mozdulatokkal irányíthatjuk. A halti lényege, hogy a pórázt nem a kutya nyakára (a nyakörvre) csatoljuk, hanem a pofán levõ pánt aljára, így ha a póráz megfeszül, a kutya orrát a föld felé, ill. visszafelé húzza, emiatt nem lát elõre és megáll, vagy megfordul. Ezzel a technikával a provokatív viselkedés is korrigálható, hiszen a kutyának nincs lehetõsége a másik kutya szemébe nézni, vele szemben felállni.
A halti azon az alapelven mûködik, hogy ha a kutya fejét tudjuk irányítani, a teste többi része is követni fogja (akárcsak a lovaknál). Nincs szükség erõszakos rángatásra, vagy nagy testi erõre, segítségével a kutya sem fog minket vontatni maga után, a séták kellemessebbé válnak.

Harapdálás: a hozzánk kerülő kölyökkutya előszeretettel fog rágcsálni mindenféle dolgokat, köztük a mi kezünket, lábszárunkat, nadrágunkat, cipőnket is, ugyanis épp a fogváltás időszakát éli majd, és viszket az ínye, mely csillapíthatatlan rágó-szenvedélyhez vezet. A kis tűhegyes fogacskák sok kárt tudnak okozni, a bőrünkön, a bútorainkot, cipőinken, növényeinken stb.
Hogy erről leszoktassuk a kutyust, adjunk neki rágnivaló dolgokat, pl. nagy sertéscsontot, szétrághatatlan játékokat(gumiből), és legyünk türelmesek, és megértőek vele.
Nem jó ötlet ilyenkor bármit is előlhagyni, illetve régi, használaton kívüli cipőt nekiadni, mert később nem tudja majd eldönteni, hogy melyik a régi, amit rághat, és melyik a gazda méregdrága lábbelijével.

Hiperaktivitás:
A túlzottan mozgásigényes kutyát hívjuk így, aki állandóan pörög, mindig lesben áll, hogy rohangáljon, bohóckodhasson egy sort. Ezeknek a kutyáknak a mozgása túl gyors, épp ezért sokszor pontatlan. Ezek a kutyák szinte sosem pihennek, folyton "sürgős dolguk van", éjjel is tevékenykednek. Az örökös "pörgéstől" ezek a kutyák általában soványabbak, az ételt is gyorsan falják, inni is csak százpofával isznak. Sokáig azt hitték, hogy ez egyszerű magatartászavar, ám mi inkább azt gondoljuk, hogy a hormonok különös játéka, érdemes az ilyen kutyát kivizsgáltatni, megnézetni a pajzsmirigy értékeit, és szükség esetén gyógyszerezni, (akár homeopátiás szerrel is); mivel nekik sem jó, ha "túlpörögnek", folyton ezerrel ver a szívük, (az átlagosnál jóval gyorsabban), stb.

Hozzám: Ez a szó, a behívás parancsszava. Ezt a legfontosabb megtanítani a kutyusnak, hogy minden körülmény között visszatérjen hozzánk; és első szóra, ne kelljen könyörögni.

Idegrendszer-idegtevékenység: A kutyákat viselkedésük alapján különböző idegtípusokba oszthatjuk. Négy fő típust különböztetünk meg.

  1. Ingerlékeny, kiegyensúlyozatlan, de erős típus (kolerikus)
  2. Kiegyensúlyozott, mozgékony, erős típus (szangvinikus)
  3. Kiegyensúlyozott, kevésbé mozgékony, enervált, erős típus (flegmatikus)
  4. Gyenge típus (melankolikus)

A második típusú kutya kiképzésre a legmegfelelőbb.

Ingerek: ...

IPO újabban HPO: ...

Jutalmazás, jutalomfalat: A tanulás fontos kiegészítője, hogy ha a kutya jól teljesít finomságot kap, vagy egy kis oldalbaveregetést (örül a gazda).
Jutalomfalat lehet például apróra vágott parízer, virsli, sajt, amit gyorsan tudun k adagolni a kutyának, jó teljesítés esetén, és a kutya hamar le tudja nyelni, így a "munka", a nevelés folyhat tovább.

Kézjelek:

  • Oldalra kitárt karok: behívás jele
  • A magasba emelt jobbkéz, a feküdj jele
  • Az "ülj" kézjele a mellünk elé szegycsontunkhoz emelt jobbkéz.
  • Az "állj" karjele a jobb comb mellől nyugalmi helyzetből derékmagasságig emelt kar.


Persze más jeleket is kitalálhatunk, a lényeg, hogy ne keverjük össze őket, és általa a kutyát, illetve, hogy nagy távolságból is jól látható legyen.

Klikker: A klikker egy fél gyufásdoboznyi mûanyag dobozba erõsített fémlap, mely lenyomásakor (hüvelykujjal) keletkezik a kattanó hang.    A kattanásokat mindig jutalomfalat kíséri (késõbb szóbeli dícséret is). A "kattanásokat" összekapcsolja a kutya a finom falattal, és ezért szeretik.
Fontos, hogy elõször a vezényszavakat tanítsuk meg a kutyánknak. A "klikk" a nyugta, hogy "jól van, ügyes kutya"!
Elõnye: Gyorsabb, mint a kézi dícséret (veregetés, simítás), vagy a jutalomfalat. Minden kattanás után, jutalomfalat következzen. Behíváshoz soha ne használjuk, nem célravezetõ, csak összekeverjük a kutyát.  


Kocsihúzás:
A berni pásztorkutya elődeit kis szekerek elé fogták be, és velük cipeltették, húzatták haza a termékeket (pl. a sajtot, tehéntejet). Később ez az iparosítás végett megszűnt, a kutyák feladat nélkül maradtak, ám a fajta őshazájában még a mai napig hagyománya van, hogy a kutyákat kocsi elé kötik, és felvonulnak velük. Ma már a berni feladat nélküli, csak társállatként él az emberrel.

Koldulás: Ezt a bernik nagyon jól űzik! Bevágják az ártatlan bociszemet, amikor valaki eszeget, és elkezdenek koldulni. Ne essen meg a szívünk rajtuk, hamar a gazda fejére nőnek (hol a következetes nevelés?), ráadásul lopkodóssá, válogatóssá, és ami ezeknél is rosszabb: elhízottá teheti berninket.

Közömbösítés: Fontos gyakorlat, hogy kutyánk minden (zavaró) körülmény közt is maradéktalanul figyeljen ránk, és engedelmeskedjen. Ezt a kutyaiskolán már eleve gyakoroljuk avval, hogy a kutyusnak a gazdijára kell figyelnie, nem nézelődhet, szaglászhat, játszhat mellette lévő társával. Ezért is van nálunk a póráz; később már póráz nélkül is gyakorolnunk kell ezeket a feladatokat, melyre a való életben mindennapi sétánk során, illetve egy-egy kiállításon, tenyészszemlén is nagy szükségét fogjuk venni.

Ezen a képen a kutyák póráz nélkül kör alakzatban fekszenek, és a gazdik mozgolódnak-körüljárják őket. Nyugodtan kell maradjanak, nincs morgolódás, pláne felkelés! :)

Kötélhúzás: Egy erősebb, rongy anyagból készült kötél (jó, ha csomós a két vége) egy időre elszórakoztatja a kutyát. Egyet ne feledjünk, ennek van bizony "lélektani hatása" is, aki nyer, az az ügyesebb, tehát a főnök. Ezért nem jó, ha a kutyát engedjük nyerni. Fiatal kutyáknál amúgyis vigyázni kell a sérülékeny fogakra.

Kutyakiképzés: A kutya és az ember kiegyensúlyozott kapcsolatához szükséges, ráadásul jót tesz testnek, léleknek egyaránt. (Nem csak a kutyáénak, hiszen gondoljunk csak bele, ki akar közröhej tárgyává válni amint az 50 kilós bernijének pórázát fogva libeg a kutya után... Kutyakiképzést oktatnak az ország több pontján a kutyaiskolák, kutyaóvodák. A kutyakiképzés során a gazda(!) megtanulja a kutyáját kezelni, kézben tartani, megismeri a pórázkezelési technikákat, és sok tanáccsal bővül ismerete, illetve a kutya is társas kapcsolatait kiépíti, szocializálódik közben.

Kutyaiskola: Itt szakoktatók segítségével tanítanak meg minket az alapokra! Ne legyünk restek, nézzünk meg több iskolát, ahol mindnyájan jól érezzük magunkat!

Kúszóakadály (kukac): Ebben az akadályban a kutyának esetleg le kell lapulnia, és úgy végigmenni a "csőben". Sok kutyának félelmet okoz, hogy nem lát ki jól belőle, használjunk jutalomfalatot, csalogassa a gazdi a végén.

   

Lábhoz: Ezzel a szóval (paranccsal) utasítjuk kutyánkat, hogy igazodjon a bal lábunkhoz, a helyére.


Lopkodás: ezzel a kutya a figyelmet akarja általábban magára vonni. Vagy az elfogyasztott étel nem volt elég energiadús, és tápláló, vagy egyszerűen unatkozik a kutyánk.

Mentőkutya: A mentőkutyák szerepe nagyon sokat jelent, ám ebben a feladatban rengeteg munka, a gazda részéről lemondással, és anyagi áldozatvállalással jár. Nem minden kutya alkalmas mentőkutyának, csak amelyik fizikálisan, és értelmileg is képes rá.

Munkakutya: Valamely feladatra tenyésztett, illetve kiképzett kutyák gyüjtóneve. Pl. a rendőrségnél szolgálatatot teljesítő kábítószerkereső kutyák, vagy a romterületen eltűnt személyt kereső kutya, vagy a vakok, és gyengénlátók segítségére szolgálatot teljesítő kutya, vagy a vadászkutyák, kik keresik, felhajtják, ill. űzik a vadat, vagy visszahozzák stb. (A berni pásztorkutya mára feladat nélkülivé vált; és munkavizsgára nem kötelezett az FCI szabályzata szerint.)

Őrző-védő foglalkozás: a kutya megtanulja a helyes technikát, mikor, hogyan kell egy támadást elhárítani, vagy egy személyt, vagy tárgyat megőrizni.

Palánk: két ferde, egymásnak döntött A-betűt formázó deszkalap, melyen a kutyának át kell haladnia (szaladnia). Eleinte póráz segítségével, majd anélkül, utána játékkal, apporttal a szájban, mindkét irányban stb.
A palánk középen egy lánccal van összefogatva, így a deszkák dőlésszöge szabadon változtatható, ill. így a rögzítés is biztosítva van némileg. Veszélyes eszköz, mindig felügyelettel, fegyelmezetten használjuk.
                                                                 


Palló: ez egy keskeny kis "deszkahíd", melynek két végén létra található, a fel, és lejutáshoz. Veszélyes eszköz, soha ne kapkodjuk el a feladatot!

Ha egyszer valamiért leesik a kutyus, egy életre rossz élményre tehet szert. Mi is jártunk így, és többé nem akart felmenni a kutyus. Folyton vonakodott a feladat előtt.  Ekkor jött az ötlet, hogy otthon hogyan "gyúrjunk" a feladatra! Nem messze tőlünk van egy kis patak, melyen keskeny híd vezet át... Sok virsli kíséretében neki indultunk és sokat gyakoroltunk, mire többé nem volt gond a pallón!

Reflexek: lásd feljebb

Rendreutasítás: Némely dominánsabb kutyánál a "fekszik"  parancs maga a rémálom! Illetve bármely helyzetnél előfordulhat hogy a kutya ellenáll akaratunknak, megmakacsolja magát, esetleg moroghat. Soha ne engedjük neki, hogy morogjon, bekapja kezünket stb., azonnal szereljük le! Mégpedig úgy, hogy alaposan megrázzuk fent a nyakbőrénél fogva, esetleg a földre döntjük; majd nyakrázás közben mélyen a szemébe nézve dörmögő, mérges hangon azt mondjuk neki, hogy "Nem, nem szabad!" A nyakrázást csak akkor hagyjuk abba, amikor a kutya elfordul, vagy pislog egyet!

Ringdresszúra: kiállítási felkészítés magyarul. Fontos, hogy a kutya a kiállításon a legjobb formáját, viselkedését mutassa, egy zavart, neveletlen kutya, semmi esetre nem való kiállításra, és elég mókás látványt nyújt a nézőknek, és zavaró a bíráknak, gazdiknak.

Rombolás: Ez tkp. kutyánk rossz szokása; sokkal inkább unalomból, mint haragból, vagy "rosszindulatból" történik.
Sürgősen szoktassuk le a kutyát róla, mégpedig a falkavezérség helyrebillentésével, és a kutya napiszintű lefárasztásával.

Rom/romkeresés: Erre képzett kutyák szag alapján keresnek meg eltűnt személyeket. Másként jelzik az élő embert, és másként a holtat. Nagyon fárasztó munka ez a kutyáknak, és elég veszélyes is, illetve a mostoha időjárás, és körülmények is kedvezőtlenül hatnak rájuk.

Szabadon követés: ennél a feladatnál a kutyus a gazdit póráz nélkül, (tehát szabadon) követi, ballag szépen mellette láb mellett bármilyen irány változtatásnál, gyorsabb vagy lassabb járásmódnál, vagy zavaró környezeti tényezők mellett. Csak akkor érdemes ezt a kutyával elkezdeni megtanítani, ha a pórázon már szépen halad láb mellett, engedelmes, megbízható, jól kontrollálható. Eleinte "rövid pórázzal" (15-20 cm-es póráz vagy madzagdarab) gyakoroljuk a követést, hogy ha a kutya hibázik, még elkapjuk a grabancát (póráz végét). A feladat tkp. ugyanaz, mint a pórázon vezetésnél, ám annyi különbséggel, hogy most jobban kontrollálnunk kell kutyánkat, illetve éreztetni kell vele, hogy most is fegyelem van, nem játékidő. Induljunk el ugyanúgy mint máskor, "Lábhoz" vezényszó, bal combra csapás és nosza rajta... A kutyusnak azt kell megértenie, hogy nem a póráz az irányító, hanem a gazda. Hamar rájön a blöki, hogy ahogy lépdelünk, hogy "valami hiányzik"...nincs rajta a "visszatartó-rántó" eszköz, meg is indulna előre, ha hagynánk. A szemünk mindig rajta legyen, és amint látjuk, hogy előrébb van, mint a térdvonalunk, és lódulna, azonnal kiáltsunk rá, "Lábhoz". Természetesen, ha visszább veszi a tempót, dícséret jár érte!

Szemkontaktus:

Szobatisztaság: Ha van kutyánknak (összecsukható szállító) ketrece, ezzel az eszközzel a legkönnyebb eredményt elérni! A kutyák nem szoktak a fekhelyükre piszkítani, ezért ezt kell figyelembe vennünk, és erre épülhet a nevelés.
A kicsit napjában többször is vigyük ki, pláne ébredés után azonnal, és etetés után is azonnal, illetve napjában sokszor (kb.2 óránként, feltételezve, hogy az új kutyussal otthon vagyunk pár napot); amikor látjuk, hogy a kutya körbe mászkál, és szaglász, akkor már szinte késõ... Legyünk résen, hamar megtanulják jelezni, hogy "ki kell menni", ilyenkor kérdezzük meg, hogy "Mit szeretnél?" "Kimenjünk?", és már engedjük is ki. Nem minden kutya egyformán jelzi, hogy "dolga van", van aki csak nézi az ajtót, mások kaparják, esetleg sírnak, ugatnak.

Szocializáció: A kölyökkutya életében a negyedik, és a tizenkettedik hét közötti a legkritikusabb idõszak. Fontos, hogy már ekkor kapcsolatban álljanak emberekkel, mert, ha nem alakítanak ki kapcsolatokat, félõsek maradhatnak egész életükre. Nagyon érzékeny idõszak ez, ekkor még az alomtársaktól tanulnak sokat, illetve az anyakutyától az alapvetõ viselkedési szabályokat. Más háziállatokkal is meg kell ismertetni a kölyköket.

Tenyészszemle: Ha kutyánktól utódokat szeretnénk (akár kan, akár szuka), el kell őt vinnünk egy tenyészszemlére. Ide előre kell nevezni a megadott feltételek alapján, és határidőig. A tenyészszemle áll egy nagyon alapos küllemi bírálatból, és egy viselkedésbeli tesztből. A szemle előtt készüljünk fel a feladatra, fésüljük ki kutyánkat, kicsit vegyük át a tanultakat, hogy jó formában legyen kutyusunk, illetve vigyük magunkkal a RTG.-igazolását, és az eredeti törzskönyvét!

Terelés: Birkák egy kupacba terelése, vigyázása a cél. Általában magyar pásztorkutyákkal tereltetnek idehaza, illetve különféle juhászkutya fajtákkal.Ma már inkább csak hobbi, mint munka, de természetesen ki lehet próbálni berninkkel is. Például itt:
http://www.dogheartzi.hu

Ültetés: Egy alapszintű parancsszó, amit még a nevelés elején meg kell tanítani kutyánknak. Ezt elég könnyen elsajátítja kutyánk, illetve ilyenkor mikor magától leül belérögzíthetjük a bűvös "ülj" szót, nagy dícséret közepette.



Terelés:

                                               

Zavaró tényezők: A képen bemutatózást tartunk sok ember, és más kutyák társaságában (ilyenkor is megfelelően kell, hogy koncentráljon kutyánk!):

 


Hasznos könyvek/Ajánlott irodalom:


Korom Gábor: Neked ugatok!   

Jan Fennel: Tanuljunk meg kutyául - Harminc nap, hogy egy életen át megértse a kutyáját
184 oldal,  Kötés: félkarton,  ISBN: 9789634261278.


Bíró Andor: Kutyakiképzők kézikönyve

Gácsi Márta-Ferenczy Tamás: Kutyaiskola (Antikváriumban kapható)

Kováts Zsolt: Kutyaiskola (Antikváriumban, aukciós oldalakon kapható, jól érthető, alapos könyv)

Miriam-Fields Babineau: A kutyakiképzés alapjai (alapmű! Könnyen érthető, részletes.)

Andreas Nickl: Kutyáink tanítása, és nevelése

Del Celina Amo: Kutyaiskola lépésről-lépésre

Caroline Davies-Davis Keith: Kutyanevelés hétvégén

Ekard Lind: Játszva motiváljuk kutyánkat (magasabb szintű, kiképzésben jártasabb gazdiknak ajánlott)

Ezen könyvek nagyrésze könyvesboltokban ritkán, vagy egyáltalán nem kapható már, érdemes Antikváriumokban, aukciós oldalakon nézelődni.


A kutyázáshoz szükséges felszerelések:

A kutya neveléséhez, a kutyaiskolába járáshoz leginkább a bőr nyakörv, és bőrpóráz ajánlott. Ne feledjük a kutyaiskola nem divatbemutató, hanem a legfontosabb, hogy erős, tartós anyagú kellékekkel dolgozzunk. Ne spóroljunk, inkább minőségi darabokat vegyünk, hiszen tartósabbak, mint a nagyáruházi felszerelések, máskülönben előfordul, hogy a nyakörvénél kell megtartani a kutyát, és egy vacak nyakörv pillanatok alatt tönkremegy...

Bőrnyakörv, és bőrpóráz

Textil nyakörv, és textilpóráz

Lánc fojtó nyakörv zárt állapotban, és nyitva: Láncból készült póráz:

Erős anyagból készült kiképző hurka, dummy.